Amit megtanultam a test pozitivitásáról terhességem alatt

Tartalom:

Én kövér nő vagyok. Én is új anya vagyok. Nem voltam mindig kövér; A 20-as évek közepén és későn sok súlyt szereztem, és meg kellett tanulnom, hogyan kell újra megelégedni a bőrömben. Szerencsére számomra sok csodálatos zsíraktivista és test-pozitív barátom és ismerősem volt. A vékony kiváltságom elvesztése és a kövér fóbiával való találkozás nehéz volt nekem, de nem olyan nehéz, mint amennyit a támogatásuk nélkül volna. Mindezek után még mindig nem voltam felkészülve arra, hogy hogyan változtatna meg a terhesség. A terhesség megváltoztatta a többi ember nézését - és beszélt a testemről. A terhesség megváltoztatta a saját testemben éreztem magam, és mit értékeltem róla. És végül, miután mindent mondtunk és végeztünk, és a kisbabám végül kívül volt, segített nekem, hogy jobban szeretem a testemet, mint valaha.

Terhesség előtt gondoltam, hogy rendkívül test pozitív vagyok. Azt hittem, hogy minden test jó és értékes volt, és szerettem a testemet és büszke voltam rá. Tisztában voltam a „jó zsíros” trópusával, és azt gondoltam, hogy minden kövér ember, magam is, jó és szép lehet. Azonban, ha terhes voltam, rájöttem, hogy a gondolkodásmintákba kerülök, amelyeket kifelé elutasítottam, és hogy a magam értékelésének teljes kerete a természetben képes volt. A testem értékelése annak érdekében, hogy mit tehetne (túrázás nagy távolságokon! A nehéz dolgok szállítása! Mindenhol gyaloglás!) Úgy érezte, mint egy hatalmas felhatalmazó lépés. Végtére is, nem értékeltem a testemet és magamat a szépség-eszméknek való megfelelésért! De miután mindazok a képességek, amelyek erőteljesnek érezték magam, eltűntek - átmenetileg eltűntek, de még mindig eltűntek, mert a terhesség rettenetes - rájöttem a hibára. Ha csak azért szereted magad, mert fizikailag képes vagy dolgokat csinálni, amit gondolsz, hűvösek, mi történik, ha elveszed ezt a képességet?

Én egy nő vagyok, aki egy másik méhével férjhez ment, így azt gondolhatnánk, hogy amikor úgy döntöttünk, hogy van egy gyerekünk, vita folyik volna arról, hogy ki fog tartani a terhességet. A valóságban soha nem volt. Terhes lennék. Évek óta álmodtam arról, hogy terhes vagyok. Számomra úgy nézett ki, mint egy dicsőséges kaland, amely örökre megváltoztatna engem, egy gyönyörű és örömteli élmény, amit a testem képes volt, és végül az erőm ünneplésének. Lényegében azt hittem, hogy terhes leszek.

- Nos, jó neked! - mondta -, nem lesz bajod, hogy elveszíted a baba súlyát!

Ehelyett utáltam. Ez a pokol volt; puszta és teljes pokol. Hipermézisom volt a gravidarum, ami alapvetően azt jelentette, hogy 10 excruciating hónapig folyamatosan böjtöltem a bélem. Hivatalosan nem volt semmi bajom velem, és nem voltam semmiféle orvosi korlátozás, de funkcionálisan ágyon pihenőn voltam, mert még a lépcsőn a konyhába járás is felveti a hányinger hullámait, amelyek mindig a felszín alatt voltak. Néhány nap még ahhoz az oldalhoz is hajlott, hogy megragadjon valamit az éjjeliszekrényemről, hogy eléggé lehessen. Majdnem minden alkalommal kidobtam a tusolót, és alapvetően minden alkalommal, amikor megcsiszoltam a fogomat.

És mindezeken keresztül bármikor sikerült felöltöznem (néha segítséggel!) És elhagyni a házat, idegenek örvendeztek nekem. Csak ragyog! Úgy tűnik, hogy a terhesség valóban egyetért veled! Hány hónapig tart? Nos, biztosan nem nézel meg! Olyan kicsi vagy! Egy emlékezetes alkalomra, az élelmiszerbolton kívül állva, teljesen kimerült a rövid sétáról a folyosókon, egy nő megkérdezte, hogyan érzem magam. Mondtam neki az igazságot, azt mondtam neki, hogy úgy érzem magam, mint a pokol, hogy én voltam a legszegényebb, akivel valaha voltam az életemben, és ha volt olyan dőlésszükségem, hogy rossz lenne, nem tettem volna meg. Rám mosolygott. - Nos, jó neked! - mondta -, nem lesz bajod, hogy elveszíted a baba súlyát!

Távol a terhességtől, amikor az én testem megünneplése az új élet megteremtése és fenntartása volt, sötét idő telve volt, mert én, valaki, aki naponta három mérföldre sétáltam, alig tudta elérni a blokk végét. Nem volt semmi, amire vissza kellett mennem ahhoz, hogy a terhességem legsötétebb részén tartsam a bizalmat, mert támaszkodtam testem fizikai képességeire annyira nehéz, hogy tájékoztassam, hogyan éreztem róla.

Azon a napon megtudtam, hogy az emberek nem csak nem tetszenek és félnek a kövér emberektől, és nem csak azt feltételezik, hogy a kövér emberek természetüknél fogva egészségtelenek és rosszak, hanem sokkal rosszabbak. Néhány ember, mint az a nő, akit a nap folyamán találkoztam, szó szerint úgy vélem, hogy vékony vagy legalább vékonyabb, jobb és fontosabb, mint ahhoz, hogy elég egészséges legyen a működéshez. Nem volt az egyetlen ember, aki ezt a fajta dolgot mondja nekem, bár ő volt az egyetlen ember, aki ilyen tompán tette. Sokan, sokan azt mondták, hogy szerencsémnek kell lennem, hogy annyira beteg voltam, hogy alig kaptam semmilyen súlyt. Teljesen fárasztó volt hallgatni, hogy az emberek ilyeneket mondanak. Olyan volt, mintha azt mondták volna, hogy az én tapasztalatom nem ér semmit, csak úgy nézett ki a testem.

Mi teszi a testet jónak? Ez mit tehet? Úgy néz ki? Ki értékeli ezt a testet? Hiszem, hogy minden test jó, és minden test méltó a szeretethez és gondossághoz. Ami végső soron a testünket jónak tartja, nem az, ahol a hierarchikus társadalmunkba illeszkednek, egyszerűen csak itt vannak, és a miénk.

Mindezek miatt elkezdtem gyűlölni magam. Gyűlöltem magam, hogy segítséget kérjek, gyűlöltem magam, hogy nem tudtam fölé emelkedni, és csak tegyen meg mindent, amit meg kell tennem. Úgy éreztem, gyenge voltam és erőteljes és szörnyű. Távol a terhességtől, amikor az én testem megünneplése az új élet megteremtése és fenntartása volt, sötét idő telve volt, mert én, valaki, aki naponta három mérföldre sétáltam, alig tudta elérni a blokk végét. Nem volt semmi, amire vissza kellett mennem ahhoz, hogy a terhességem legsötétebb részén tartsam a bizalmat, mert támaszkodtam testem fizikai képességeire annyira nehéz, hogy tájékoztassam, hogyan éreztem róla. És azt mondták, hogy az egyik dolog, amit leginkább gyűlöltem, az a tény, hogy annyira beteg voltam, és hogy ennek következtében alig tudtam felhelyezni egy fontot, valami kiváló volt, bizonyára nem segített az önbecsülésemnek.

A fiam megszületése előtt azt hittem, hogy a szülés során egyszer és mindenkorra bebizonyítom, hogy fizikailag képes vagyok arra, hogy még akkor is, ha a terhességem alatt gyenge voltam, még mindig rosszindulatúak lennék a munka közben, és megpróbálhatnám gyermek a világba. Ehelyett egy hétig tartó munka után végül beleegyeztem egy c-szekcióba, és a következő néhány hónapot kemény és nehéz helyreállításban töltöttem. Bizonyos értelemben még demoralizálóbb volt, de más módon, mintha végül felébredt volna. El kellett hagynom az utolsó kis reményt, hogy ragaszkodhattam a képességhez, hogy jól érezzem magam. Végül, vonakodva hagytam el. Nem azért kezdtem szeretni a testemet, hogy mit tehetne, hanem csak azért, mert az enyém volt, és szükségem volt rá, hogy vigyázzam rá.

Mi teszi a testet jónak? Ez mit tehet? Úgy néz ki? Ki értékeli ezt a testet? Hiszem, hogy minden test jó, és minden test méltó a szeretethez és gondossághoz. Ami végső soron a testünket jónak tartja, nem az, ahol a hierarchikus társadalmunkba illeszkednek, egyszerűen csak itt vannak, és a miénk.

Végül rájöttem, hogy a test pozitivitásnak, mint a feminizmusnak, keresztirányúnak kell lennie. Nem volt elég ahhoz, hogy egyszerűen elutasítsuk a fatphobia-t, el kellett utasítanom a képességet is, és nem az én testemnek kellett volna átfognom, hanem csak azért, mert az enyém volt. Időbe telik, türelem és sok önfelügyelet volt. Sosem gyűlölnék valakit csak azért, mert beteg voltam és segítségre lenne szükségem, ezért miért kezelném magam így?

Úgy hallom, hogy sok nő azt mondja, hogy szeretik a testüket, még a nyúlványok és néha hegek miatt is, mert a csodálatos dolog, amit testük tett, hogy gyermekeiket hozzák világunkba. Csodálatos, ha a nők szeretik magukat, és annyira fontos, hogy ne játsszon a testszégyen. Számomra megtanultam, hogy ez a szeretet nem lehet feltételes, és a képesség nem feltétlenül lehet az egyik feltétel! Függetlenül attól, hogy zsír vagy vékony, beteg vagy jól, termékeny vagy meddő, ideiglenesen elbukott vagy fogyatékkal élők, szeretem a testemet, mert ez az egyetlen, akinek van, és ez csodálatosvá teszi.