A kisbabám nem volt elég gyors és eléggé pánikba

Tartalom:

Három nap múlva, egy helyszínváltás, és három órás tolatás, Blaise fiam, 7 font, 12 oz. Fáradt volt a munkafolyamatoktól, de azonnal letiltottam, és több mint egy órára szoptattam, miközben az orvos összeszorította az epikus csillag alakú könnyemet. Egész éjszaka jól szoptatott, bár egyszerre sikoltott és sikoltozott. Az ápolónők csak szemet néztek. Bár Blaise megszületett, mint valaha, ez volt az utolsó alkalom, hogy Blaise-nek volt tekercse. Nem tudott elég gyorsan súlyt szerezni egy szoptatott csecsemőnek, és megijesztett minket. Nem számít, milyen gyakran szoptat, éjjel-nappal - és állandóan elhelyeztem őt a mellre - még mindig nem nyert elég.

Gyermekorvosának látogatása után a kórház elhagyását követő napon Blaise valójában uncia vagy kettő volt. Amikor megkérdezte, hogy hányszor szoptat, naponta nem tudtam. - Kérésre? - tétováztam. - Mint több mint 10-szer? - Megfelelő pelenka kimenet volt, mind nedves, mind piszkos, és nem mutatott dehidratálódást vagy éhezést. Megfelelően eszik, megfelelően szerezte a babát, aki nem mutatott jeleket a későbbi bajra. Így a mi orvosunk tiszta egészségügyi jegyzettel és szíves gratulációval jár. Azt mondta, hogy két hét múlva térjünk vissza. És ebben az időkeretben minden akkor szétesik.

Rögtön hibásnak éreztem magam, mintha talán nem voltam elég etetésem, vagy talán valami rosszat csináltam.

Úgy gondoltuk, hogy normális az, ha a csecsemők éjszakánként és órákig sírnak. A férjemnek meg kellett tartania Blaise-t, a kis lábát, mint egy leopárdot egy ágon, miközben visszapattant a jógolyóba és szörfözött az interneten. Csak ez tartotta a könnyeket öbölben, alkalmankénti szünetekkel szoptatva. Blaise továbbra is rendszeres nedves és piszkos pelenkákat tartott, de erdei zöld, lime zöld, nyúló és nyálkás volt, ahelyett, hogy az emberek normális szoptatott csecsemőkorongnak kellene lenniük. De a nagyszülők mindkettője azt mondta, hogy a babák színek szivárványát követték, ezért nem aggódtunk túl sokat. Két hetes kinevezésünkbe boldogulva mentünk, hogy minden rendben lesz. De nem minden rendben volt.

- Megkapta a súlyát - mondta az orvos -, de nem elég. Elvesztette százalékpontját. Egy hét múlva vissza akarom látni egy súlyellenőrzésre. ”Az 50. században volt, az utolsó alkalom az életében, hogy olyan nagy lesz. Gyorsan esett, a 20. helyre. Senki sem tudta, hogy miért nem nyert súlyt; a pelenka kimenete normális volt, és elég szoptatott. Rögtön hibásnak éreztem magam, mintha talán nem voltam elég etetésem, vagy talán valami rosszat csináltam.

Az orvos "súlyellenőrzése" figyelmeztetés rettegett. Határozottan elhatározta, hogy szoptatja a fiamat, aggódtam, hogy hozza meg a képletet. Nem akartam a babámat a képletre. Úgy éreztem, hogy kudarcot vallok. Úgy éreztem, hogy a tejet nem sikerült. De nem akartam lemondani, és ez az, amit a képlet képviselt.

Nyilvánvaló, hogy fájdalmas volt. És nem tudtam, mi vagy hogyan segítsen neki.

Ezt követően Blaise bosszantó magatartást fejlesztett ki: szopni, szopni, szopni, majd elfordulni és sikítani. Rájöttem, hogy a mellváltás elvonja őt, úgyhogy mindkét csecsemővel csapdába esettem a kanapén, és szoptam, szoptam, sikoltozom. Elkezdtem számolni a szarokat a sikolyok között. Tíz csoda volt. Három rossz volt. Általában a közepén találta magát. Nyilvánvaló, hogy fájdalmas volt. És nem tudtam, mi vagy hogyan segítsen neki.

- Csak fel kellene adnom, és megállnom őt - kiáltottam a férjemnek. - A tejet fájt neki. Meghibásodtam. - Elutasította, hogy emlékeztette, hogy nem vagyok hiba, hozzátéve, hogy meg kell próbálnom újra. Annyira hálás voltam a türelméről és a rám bízott hitéről. Az egyhetes súlyellenőrzésnél Blaise még mindig nem jutott eléggé. Megszerzett, de nem elég a diagramokhoz. Megmutattam az orvosnak, hogy hogyan szoptat.

- Reflux van - mondta. Zantacot írt alá, ami alapvetően gyomorégés-gyógyszer. - Ha akarja, megpróbálhatja pumpálni és sűríteni a tejet. Egy hét múlva vissza akarom látni. - Megpróbálnék együtt aludni? - kérdeztem kétségbeesetten. - Akkor meg tudta ápolni az éjszakát.

Még mindig aggódom. Elég magas volt? Megmérte elég? Elég volt ahhoz, hogy enni? Alig tudtam aludni, és nem az a baba, aki a karomba ölelt.

- Ez jó ötlet lehet - mondta az orvos komolyan. Semmilyen módon nem fogtam szivattyúzni és sűríteni a tejet rizs gabonával; Azt akartam, hogy a kisbabám anyatejbe kerüljön, és meg akartam győződni róla, hogy közvetlenül a forrásból fogja kapni. takarmány, két óránként, úgyhogy Blaise megállt aludni a swingében, és elkezdett aludni velem teljes munkaidőben. Reméltem, hogy ez a megoldás.

Az ágyban együtt Blaise még többet szoptatott. És mivel aludt, nem állt meg, hogy sikoltozzon. Békésen szoptatott. De még mindig aggódom. Elég magas volt? Megmérte elég? Elég volt ahhoz, hogy enni? Alig tudtam aludni, és nem az a baba, aki a karomba ölelt. Az új reflux gyógyszer nem működött, és azt mondtuk az orvosnak. Blaise még mindig sikoltozott, amikor ébren ápolt. Minden takarmány után meg kellett tartanom.

Néhány alvás és Dr. Google segítségével felfedeztük, hogy Blaise valószínűleg rendellenessége volt: tej / szójafehérje intolerancia. Ez magyarázta a zöld kupakot. Az összes többi tünete is volt: bölcső sapka, reflux, nyálka és esetleg vér a székletében. Tejet és szójafehérjéket szerzett az anyatejömön keresztül, és úgy vélem, hogy zavarja a tápanyag felszívódását. Habár nem erősítettük meg, hogy orvosunkkal elhagyott étrendet folytattam, és abbahagytam, hogy minden tej- és szójaterméket azonnal elfogyasztottam - még akkor is, ha benne van az ételek, amelyek nyomai voltak. Úgy tűnt, majdnem egész éjjel javul.

Az új reflux gyógyszerek, mint a diéta, működött, és úgy éreztem, mintha súlyt emeltek a vállamról: senki sem akarta, hogy a babaképemet az akaratom ellen adjam.

A következő találkozón jó híreket kaptunk. - Az 5 százalékpontban állandóan van, azt mondta. - Jó munka, mama. Az együtt alvásnak valóban segítenie kell. Tartsd fel. - Adott nekünk egy forgatókönyvet egy új reflux gyógyszerhez. - Ez segítene neki - mondta.

Az új reflux gyógyszerek, mint a diéta, működött, és úgy éreztem, mintha súlyt emeltek a vállamról: senki sem akarta, hogy a babaképemet az akaratom ellen adjam. Blaise tovább aludt. És a következő súlyellenőrzésnél ismét megtartotta a százalékát.

- Csak úgy tervezték, hogy kicsi legyen, most, hogy kezeljük a refluxját - mondta orvosunk. - Azt hiszem, rendben van. Egy hónap múlva látlak.

Egy hónap! Ez azt jelentette, hogy sikerült: Blaise elég súlyt szerzett. Szerencsésnek éreztem magam. Lehet, hogy egy másik orvos úgynevezett neki, hogy nem sikerül virágozni, vagy ha a gyerekek nem felelnek meg a növekedési normáknak. Ehelyett orvosunk nyomon követte a súlyát, és gondoskodott róla, hogy ténylegesen ne veszítse el. A reflux nem segített. De együtt aludt és gyógyszert tett, és Blaise továbbra is nyert. 6 éves korában még mindig az ötödik százalékban van, de az apja és én is nagyon kis gyerekek voltunk. De Blaise növekszik. Lassan, de biztosan még növekszik. És a múlt pánikja hagyott minket.