Az egyetlen dolog, amit figyelmen kívül hagytam, hogy ennyire könnyebb lett volna a születésem

Tartalom:

Annak ellenére, hogy a helyi kórház munka- és kézbesítési padlóján dolgoztam, és az egész első terhességem folyamán az OB-klinikán keresztül végeztem az ápolási iskolában, teljesen és teljes mértékben felkészületlen voltam a szállításra, és ez volt az egyetlen dolog, amit nem vettem figyelembe a születés előtt. sokkal könnyebb. Bachelor szakon végzett az ápolásban, csak egy héttel az első lányom elszállítása előtt, frissen levettem az OB forgatásomat, miután dolgoztam tech-ként a munkaerő-közvetítésben. Hétvégén és éjszakai műszakokban segítettem az ápolóknak, akik gondoskodtak a szüléstől, gondoskodtak az összes csecsemőről, és megtanultak mindent, hogy egy újszülöttet másodpercek alatt megforgassák, hogy gyorsan megváltoztassák a női fehérneműt csak egy pillanatig, mielőtt eljuttatták a babát rájuk. Elkezdtem a születési gondolkodásomban, hogy csak szárnyalhatom, és sajnos sajnálom.

Láttam elég munkát és születést, hogy megtudjam, hogy minden egyes nő ezen a bolygón teljesen másképp tapasztalja meg az élet csodáját. Láttam, hogy a felnőtt nők könyörögnek kegyelemért, amikor alig tágultak, és tanúskodtam, hogy a vékony nők boldog, pufók csecsemőket szállítanak anélkül, hogy megszakítanák az izzadságot. Úgy éreztem, hogy tudtam, hogy tudom, hogy nem tudtam eléggé a születésről, és teljesen rendben voltam ezzel.

Véleményem szerint a legjobb volt, hogy ne legyen semmilyen merev „születési terv”, mert őszintén szólva, nem tudtam, hogy a születési spektrum melyik oldala leszel. Nem akartam terveket készíteni, mert nem akartam tönkretenni őket. A békés mantrákat kántálni tudtam, vagy én is lennék a típus, aki könyörgött a férjemnek, hogy hideg legyen - csak nem tudtam. Feltételeztem, hogy a születéskor készen áll az ismeretlenek számára, hogy jobban felkészülhessek velük. Tévedtem.

Az OB-ben dolgoztam, úgyhogy azt hittem, mindannyian tudtam, hogy a válaszok mindenki megkérdezte.

Mert annyit láttam, hogy másképp születtem, és ami még fontosabb, mert láttam olyan sok nőt, hogy csak egy születési tervet csalódjanak, amikor megváltozott a dolog, ellenkező irányba mentem a terhességemmel. Úgy döntöttem, hogy egy kicsit tökéletlenül - célból - belépek az első munkámba. Ismertem az ápolási iskola és az első kézből szerzett tapasztalatok alapjait, de ettől eltérően bármilyen másfajta előkészítést fújtam le. A férjem és a "gyorsított" szülési osztályt vettük, amely alapvetően azt jelenti, hogy négy másik párral öt órára elfojtottunk, és végül elfutottam a szobából, amikor véget ért, hogy néhány tacost kapjak.

Az OB-ben dolgoztam, úgyhogy azt hittem, mindannyian tudtam, hogy az összes kérdésre mindenki megkérdezte, tudta, hogy melyik orvos volt a legjobb, aki adta a legjobb epidurálokat, és mit várok a munka minden szakaszától. Azt hittem, mindent tudtam, és nagyon bosszantó, önelégült hozzáállás volt az egész dologgal kapcsolatban.

Ahelyett, hogy gondosan megterveznénk vagy semmit nem terveznék, úgy döntöttem, hogy csak az áramlással megyek, amikor eljött az idő. Végtére is, milyen jó lenne, ha felkészülne valamire, amit tudtam, hogy soha nem tudom elképzelni, amíg át nem mentem? Azt hittem, hogy a munka nem volt olyan, amit megtapasztalhattál, amíg meg nem tapasztalod, így gondoltam, mi a lényeg? Kiderül, hogy a nem tervem szörnyű volt.

Mikor a munkám megkezdődött, a dolgok nem haladtak zökkenőmentesen. A víz kezdett szivárogni egy héttel az esedékességem előtt, és mivel olyan messze éltünk a kórháztól (majdnem két óra), és GBS pozitív voltam - volt egyfajta baktérium, ami káros lehet, még halálos is egy babának - a szülésznő úgy döntött, hogy megszakítja a vizet a munka megkezdésének többi útján.

Szörnyű voltam és kimerült voltam, és nem voltam teljesen felkészülve arra, hogy hogyan kell elviselni a munkát szellemileg.

Szinte rögtön nyilvánvaló volt számomra (és biztos vagyok benne), hogy a testem nem volt teljesen kész arra, hogy önállóan dolgozzon. Eltekintve attól a ténytől, hogy éjfélkor a kórházba kerültünk, és már 24 óráig jártam, hogy megpróbáljam a munkámat gyalog mérföldre (a szó szoros értelmében) a szomszédságunk környékén járni, a munkám megállt és elkezdett, és végigfojtott, a folyamat.

Habár többnyire kényelmesen maradtam a szobámban lévő káddal, mikor a kora reggeli órákban kiesett a összehúzódásom, és a szülésznőm úgy döntött, hogy elindít a Pitocin-on, a dolgok gyorsan fordultak a legrosszabbra. Szörnyű voltam és kimerült voltam, és nem voltam teljesen felkészülve arra, hogy hogyan kell elviselni a munkát szellemileg. Úgy döntöttem, hogy epidurális akarok lenni, csak azért, hogy meglepetésemre felfedezzem, hogy a szülésznőm nem is engedné, hogy bármelyik páciensei kapjanak járványokat. Ez egy újabb emlékeztető volt, hogy valószínűleg kellett volna ezt az információt jóval korábban, mielőtt hét centiméterre kibővültem volna.

Tudom, hogy a szülési előkészületek és a születési tervek csak annyit vehetnek igénybe, de azt szeretném, ha nem vettem észre mindazokat a kicsi utakat, amelyekben felkészültem volna a nagy napra. Egy őszinte, eljárási beszélgetés a születési csapatommal, hogy megtudjam, mikor már nem tudok epidurálisvá válni, megbeszélni a partneremmel és a szülésznőmdel, hogy milyen politikák voltak, és milyen voltam vele, eldöntve, hogy én is szülési tervet akart, és a puszta tény, hogy tudtuk, hogy az összes születésem, amiről tanúi voltam és segítettem volna, nem lenne olyan, mint a sajátom, mérhetetlenül segített volna. Csak szárnyas volt, hogy nem éreztem magam készen vagy magabiztosan, és nagyon sajnálom.

Visszatekintve az első lányom születésére, és olyan csodálatos, mint amennyire meg kellett találkoznom vele, még mindig jelentősen elgondolkodtam azon, hogy mennyire könnyen rosszul ment, csak azért, mert nem készítettem fel megfelelően. Egészséges volt, ami a legfontosabb dolog, de feltétlenül meg kellett volna kutatnom a fájdalomcsillapítási lehetőségeimet, és legalábbis meg kellett értenem, hogy a szülésznőm még epidurálokat sem kínál. Meg tudtam volna tenni a dolgokat, hogy könnyebb legyen, de nem.

Az első születésemtől megtanultam a leckét, és több időt töltöttem, hogy felkészüljem a második munkámra és a szállításra, pontosan két év és két nappal az első után. És a tapasztalat - a napi vizualizációnak és a jóga gyakorlatoknak köszönhetően - teljesen más volt. Tudtam, hogy mit várjak, gyakoroltam az irányítást, és a második alkalommal viszonylag nyugodt, természetes természetű születést vettem le. (Még mindig nehéz volt, úgy értem, ez a születés!) Ahelyett, hogy emlékekkel emlékeznénk, hogy mennyire szörnyű volt a munkám, úgy éreztem, mintha én lennék az irányításban, és minden bizonnyal eltörölte, hogy az első alkalommal elmosolyodott az arcomról. körül.