A történetem - a váratlan utazás, hogy újabb baba legyen

Tartalom:

blogger Amity Dry

Ki tudta, hogy a terhes annyira nehéz? Biztosan nem. Nos, tudtam, hogy néhány embernek, de nem nekem. Amikor négy évvel ezelőtt elhatároztuk, hogy megpróbálunk egy kisbabát próbálni, kereszteztem az ujjaimat, és reméltem, hogy minden jól működik. Ez egy vicces dolog, az egész felnőtt életed minden erőfeszítésedet arra koncentrálod, hogy ne terhes, majd amikor azt akarod, hogy remélem, valójában.

Azonban nem kellett aggódnom, sok meglepetésemre és örömömre, hogy az első hónapban teherbe esettünk. Annyira megkönnyebbültem, hogy az a dolog, amit többet akartam, mintha anyám lennék, könnyen eljött hozzám. Tehát természetesen, miután a fiunk ünnepelte második születésnapját, és úgy döntöttünk, hogy készen állunk egy másik gyermekre, hasonló forgatókönyvet vártam.

Ismerje meg a képzeletbeli fiamat, Teetee-t

Mikor rendben van egy másik szülő gyermeke?

Ezúttal azonban a dolgok nem mentek olyan simán. Ezúttal azért jöttem, hogy megtanuljam, milyen nehéz lehet egy babát készíteni és tartani.

Az első hónapban nem történt meg, nevettem és rájöttem, hogy túl sok elvárható. A második hónap csalódott voltam, de nem érintettem. A harmadik hónap türelmetlen és csalódott volt. Az ötödik hónapig aggódtam. Az OBGYN-rel találkoztam, és azonnal felszólítottam, hogy pihenjen, legyen türelmes és jöjjön vissza, ha még öt hónap múlva várok. Drámaian válaszoltam, hogy ha öt hónap múlva nem vagyok terhes, meghalnék. Nyilvánvalóan nem az volt az eredmény, amit vártam.

Szóval úgy döntöttem, hogy komolyan veszek. Órákat töltöttem olyan helyszíneken, mint a koncepció megfogalmazása. Ki tudta, hogy annyi információ szentelt a témára? Visszatekintve azonban szeretném, ha áldottan naiv maradnék, mert egészen több móka volt, hogy nem tudtam mindent. A hőmérséklet-feltérképezés, a ciklusfigyelés, az ovuláció-előrejelző botok, a vérvizsgálatok és a nemi igények alapján valóban a baba készítéséből fakad.

Sokaknak, sokaknak, a pihenésnek mondták, hogy abbahagyják a hangsúlyt, és ez megtörténne. De amennyire tudtam, hogy a stressz negatív hatást gyakorolt ​​a testemre, nem tudtam hirtelen abbahagyni a vágyódást, megállnék róla. Ez egy ördögi kör, hangsúlyozta, mert nem lehet teherbe esni, és akkor nem lehet teherbe esni, mert hangsúlyozta.

Végül azonban nyolc hónapos próbálkozás után terhes lettem. A Hold fölött voltam, és úgy éreztem, hogy talán mindenkinek igaza volt, és minden „megtörtént egy ok miatt”. Két héttel később volt az első vetélésem. Hirtelen nagyon nehéz volt megérteni mindent, ami „egy okból történik”.

Ez volt egy évvel ezelőtt, és az elmúlt 12 hónap teljesen elfogyott azzal, hogy megpróbáltam elképzelni, majd végtelen csalódást, rövid életű örömöt, egy másik terhességet és a szívveréses szomorúságot egy újabb vetélésnél.

És mindezen keresztül a legnehezebb dolog az volt, hogy teljesen, teljesen, tehetetlenül, gyalázatosan kiesett az irányításból.

A legtöbb dolog az életben van egy jutalom az erőfeszítésért, annál nehezebb megpróbálni a jobb dolgokat, de nem ebben az esetben. A meddőséggel úgy érzi, mint egy kudarc, függetlenül attól, hogy milyen keményen próbálod. És mindent rendben tettem. Olvastam mindent, amit tudtam a témában. Feladtam kávét és alkoholt, és egészséges étrendet tartottam. Vitaminokat és kínai gyógynövényeket vettem. Akupunktúrát és masszázst csináltam. Nyaralásra mentem. Én de-stressz. Gondoltam pozitív gondolatokat. Imádkoztam.

A tény azonban maradt, hogy semmit sem tehettem a helyzet megváltoztatására. Semmilyen módon nem tudtam felvenni és megjavítani. Nincs egyszerű megoldás, nincs mágikus tabletta. Még csak nem is tudtam megvédeni azokat a csecsemőket, akiknek élete olyan kétségbeesetten akart. Még a sorsuk sem volt az irányításomban.

Mindezek ellenére meglepődtem, hogy milyen csendes vagyunk a társadalomban, különösen a vetélés. Őrültnek tűnik, hogy a nők nagyon sokat beszélnek másokról, de ez a téma csendben borított. Kíváncsi vagyok, hogy azért van-e azért, mert terhességünket titokban tartjuk az első trimeszterben, így amikor egy vetélés folyik ezen az időn belül (amit a túlnyomó többség csinál), akkor ezt is titokban tartjuk. De számomra úgy, hogy titokban tartottam, úgy éreztem magam, mintha valami szégyellem lenne. Egy hiba, amit el kellett rejtem. Úgy éreztem, mintha sztoikusnak kellene lennem, és „tovább kell lépnem a dolgokat”. Szóval tettem. Foglaltam, én nem sírtam az első nap után, én magam dolgoztam, erősen maradtam és kifelé tűnt, mintha rendben lennék. De a bánatnak végül ki kell jönnie, ahogy rájöttem, amikor egy pillanat alatt elárasztották, amikor nem vártam.

Azt hiszem, egy részem úgy érezte, hogy nem volt jogom, hogy ilyen ideges legyen, végül csak 6 hétig voltam. Ez nem olyan, mintha elveszítené a babát 20 héten át, ami szó szerint a gyermek halála. De ahogy egy tanácsadó később elmondta, a veszteség veszteség. Akár terhes 2 nap, 6 hét vagy 20 hét, elveszíti az élet ígéretét. Nyilvánvaló, hogy minél hosszabb ideig kell kötnie a gyermekével, és megtervezni az életüket, annál lenyűgözőbb lesz a hatás. De ez nem jelenti azt, hogy a korai veszteség nem fájdalmas. Nem számít, hogy hány centiméter hosszú az embrió, mennyire fontos, hogy mennyire szerette, milyen szerette.

Akkor miért akkor, amikor elveszítünk valamit, amit akartunk és szerettünk annyira, tartsuk titokban a bánatunkat? Miért érezzük magunkat, hogy erősnek kell maradnunk, és folytatnunk kell a dolgokat?

Még néhány olyan válasz is, amit megosztottam a híremben, az volt, hogy a hangsúlyt a mozgatásra helyezzük, és nem faggattam benne. Tipp azoknak, akik ebben a helyzetben vannak, és nem tudják, mit kell mondani: „Nem kellett volna lennie”, „Ez természetes volt”, „Legalább van egy másik gyermeke”, vagy „Megpróbálhatja újra „Minden olyan lehetőség, amellyel távol kell maradnod. Nem hasznosak. Egy egyszerű „sajnálom”.

Azt hiszem, az egyik pozitív eredmény, hogy megtanultam, hogy soha nem tudod, mi történik az emberek életében. Úgy tűnhet, mintha mindannyian lennének, de zárt ajtók mögött nagyon eltérő történet lehet. Amikor megosztottam a híreket barátaimmal, sokan meglepettek, hogy saját történeteiket kínálták a meddőségről és a veszteségekről, hogy nekem betekintést és megértést adtam nekik, hogy soha nem lett volna volna, ha nem osztanám meg magam. Soha többé nem kérdezem meg valakit, ha és amikor gyermekeik vannak, rájöttem, hogy nem az én dolgom!

De ez a történet boldog véget ér.

Örömmel értesítem, hogy most 12 héttel terhes vagyok, mióta vágyunk a második gyermekre. Phil, Jamison és én a Hold fölött vagyunk, különösen Jamison, aki mindenkinek megmondja, hogy találkozik, hogy a múmának van egy baba a hasában!

Még nem volt könnyű néhány hónap. Ebben az időben nem volt öröm a pozitív tesztben, csak habozás, óvatos, fenntartott remény. Minden nap ideges volt, minden nyomon követés és szkennelés rettenetes volt. De lassan, minden bizonnyal a napok megjelöltek, és elengedtem, hogy mindegyik haladóval egy kicsit pozitívabb legyen.

Az orvosom által adott statisztika nagyon megnyugtató volt. Azt mondta, hogy ha minden normális a 8 hetes vizsgálatnál, 95% -os esélye van egy élő baba szállítására, a 10 hetes vizsgálatnál ez 99% -ot tesz ki. Ennek ismeretében nem tudom, miért nem többnyire rutinszerű a 8 hetes szkennelés, de ha korai vetélkedést szenvedett, mielőtt megkérdezné, hogy megszerezzen, nem várta a szokásos 12 hetet.

E folyamat során sok időt töltöttem a fórumokon, beszélgettem más nőkkel, akik ugyanazt a dolgot végzik. Hihetetlenül hasznosnak találtam, hogy anonim módon megoszthassam az érzéseimet, és a többi tag által kínált támogatás csodálatos volt. Ez határozottan segített nekem átjutni a sötétebb napokon.

Tudom, hogy sokan ezt most olvasták, akik kétségbeesetten próbálják megalkotni egy gyermeket, akik áthaladnak az IVF-en, imádkoznak egy tojásadományozóért, próbálják elfogadni vagy szenvedni a vetélés szívfájdalmán keresztül. Tudom, hogy mindenki úgy érzi, hogy semmilyen irányítást nem gyakorol a saját életed felett, és a szívem kialszik veled. Ez nem könnyű út, de most, hogy a másik oldalon vagyok, tudom, hogy sokkal erősebb ember vagyok. És amikor végül megkapom ezt a drága babát a karjaimban, még inkább értékelni fogom neki.

Soha nem gondoltam, hogy ez lenne az én történetem, de meg akartam osztani azt annak érdekében, hogy felemeljem a titoktartás fátyolát, és hozza ki a nyíltba. SOHA nem kell szégyenkeznie, és csak arról beszélhetünk, hogy megismerjük, hogy barátaink, kollégáink és családtagjaink közül sokan ugyanezt a dolgot végzik. Tehát kérjük, ossza meg velünk a történetét, és remélhetőleg ugyanolyan katartikus lesz neked, mint az írás ez nekem!

Most már január elején leszek ünnepnapokon, amikor visszajövök, hogy megosszam veled a terhességem többi részét és tapasztalataimat, hogy egy második babát hozzunk a családunkba. Rengeteg lesz beszélni arról, hogy biztos vagyok benne! Legyen nagyszerű karácsonyi mindenkinek, maradj biztonságban és légy vidám! Amity x

Hasonló tapasztalatai voltak? Kommentáld az Amity blogját.